Riasztó az ágybavizelés. Mit tegyen a szülő?

Az ágybavizelés, vagyis az enuresis nocturna egy zavaró és stresszes állapot, amely a négy és hét év közötti gyermekek körülbelül 15-20%-át, valamint a fiatal felnőttek 2%-át érinti. Az Egyesült Államokban például több mint 5 millió gyermek szenved tőle. Ráadásul a fiúknál sokkal gyakrabban fordul elő, mint a lányoknál.

Az éjszakai bepisilés hátterében állhatnak pszichológiai és fizikai problémák, de egyszerű okok is: mégpedig, hogy a gyermek olyan mélyen alszik, hogy egyszerűen nem ébred fel. Az ágybavizelés egyik típusa például ez utóbbihoz kapcsolódik: a gyermeknek egyszer sem volt még száraz éjszakája, mióta megkezdődött a bilire szoktatás. Tehát épp a hozzászoktatási folyamat elején járunk.

A másik pedig, amikor a gyermek egy ideig nem pisilt be éjszaka, vagyis teljesen ágytiszta volt, ám egy idő után újra megkezdődött az ágybavizelés. Ezt okozhatja stressz, fizikai és pszichológiai eredetű probléma is.

Mi most az elsővel, vagyis a szoktatással fogunk foglalkozni.

Ez az állapot egyébként nemcsak a szülő, hanem a gyermek életét is megnehezíti: stresszt és kellemetlenséget okoz neki. Hogy ezt megértsd, először érdemes végigmenni az alapvető kérdéseken:

  • Hogyan működik a húgyhólyag?
  • Miért vizel az ágyba a gyermek?
  • Mely problémákkal kezdjük a diagnózis felállítását?
  • Mi lehet a segítségedre hozzászoktatáshoz?
  • Mit ne tegyél, ha a gyermeked ágyba vizel?

A cikk végére pedig már egy sokkal átfogóbb képet fogsz kapni az enuresis nocturnáról és képes leszel megérteni gyermeked helyzetét.

Mit tegyél ha bepisil a gyermeked éjszaka!

Hogyan működik a húgyhólyag?

Vizelet akkor keletkezik, ha a vesék kiválasztják a vízoldékony végtermékeket, amelyek az anyagcsere-folyamatok során keletkeznek. A húgyhólyag feladata az, hogy ezt a vizeletet tárolja, a húgycsőé pedig, hogy kivezesse. Ezt a területet a záróizmok szabályozzák.

A hólyag falában lévő idegek üzenetet küldenek az agynak, amikor a húgyhólyag tele van. Az agy ezután visszaküld egy üzenetet a hólyagnak, hogy automatikusan kiürüljön, amikor a személy készen áll rá.

Ez eddig tiszta sor, ugye?

Viszont éjszaka, alvás közben ez a kiürülés akaratlanul is megtörténhet. Gondoljunk például a csecsemőkre, akik reflexszerűen ürítenek. Ahogy nőnek, úgy kezdik átvenni az irányítást a húgyhólyagjuk felett.

A húgyhólyag évről évre növekszik, így egyre több vizeletet képes eltárolni. 2-3 éves korig a gyermek képes átvenni az irányítást az izmai felett, vagyis képes megtartani a vizeletet. 7 éves korára pedig a gyermekek körülbelül 90%-a képes teljesen – nappal és éjszaka is – kontrollálni a hólyagját.

Ágybavizelés gyermekeknél!

Ennek három általános oka lehet. Az egyik a túlzott éjszakai vizelettermelés, a másik a húgyhólyag aktivitása, a harmadikat pedig már említettem: nem ébred fel éjszaka a gyermek a hólyagfeszülésre. A témában felmerült legújabb elméletek rámutattak a központi idegrendszer szerepére is a kérdésben.

Az éjszakai ágybavizelés problémája azonban alvászavarokat is okozhat. Minél többször vizel be a gyermek éjszaka, annál nyugtalanabbul alszik: többször ébred fel, rossz álmok gyötrik, nappal pedig álmos és frusztrált. Ha ez sokáig így megy, a gyermek elkezd stresszelni. Azt hiszed – te és minden más szülő is –, hogy a stressz a kicsikre nincs hatással, hiszen az ő életük még virágokkal borított és rózsaszín, pedig ez nem igaz. A stressz ugyanúgy veszélyezteti, mint minket, felnőtteket. És bizony pokoli következményei lehetnek, hiszen ők még nem értik, mi történik velük.

Nem tudják kiadni magukból…

Ezért nem szabad megnehezíteni nekik ezt az időszakot, illetve szülőként ki kell mutatnod a támogatásodat.

Mely problémák kizárásával kezdjük a diagnózis felállítását?

Először is fontos egy célzott fizikai vizsgálat, illetve bizonyos tényezők kizárása, mint a stressz. Érdemes megvizsgálni a gyermek életminőségét is. Született mostanában kistestvére? Közeli családtag halála? Érte valamilyen trauma az óvodában? Amint megszűnik a kiváltó ok, a probléma is a múlté lesz.

Sőt, az ágybavizelés akár örökölhető is. A gyerekek felének, aki ezzel a problémával küzd, egyik szülője szintén ágyba vizelt kicsiként. Ez az arány rögtön 75%-ra ugrik, ha mindkét szülőnek volt enuresise. Azoknak a gyerekeknek, akiknek egyik szülője sem szenvedett ettől, mindössze 15% az esélye arra, hogy ágyba vizeljen.

Néhány gyermek esetén azért lép fel ez a probléma, mert kisebb a húgyhólyagjuk, így csak kisebb mennyiségű vizeletet tudnak eltárolni. Ha meg ráadásul még olyan mélyen alszik, hogy nem ébred fel az agy jelzéseire, már nedvesedik is a lepedő.

Amennyiben sem testi sem pszichológiai oka nincs a folyton jelentkező problémának, akkor fellélegezhetünk. Hiszen akkor csupán hozzászokás és némi idő kérdése, hogy a kicsi teljesen ágytiszta legyen.

Mi lehet a segítségedre hozzászoktatáshoz?

A kutatók azt kezdték el vizsgálni, milyen hatással van a gyerekekre egy úgynevezett riasztásos beavatkozás. Arra jutottak, hogy így lehet a leghatékonyabban kezelni a problémát, hiszen a vizsgálatban részt vett gyermekek közel körülbelül fele maradt ágytiszta a vizsgálat és a kezelés után is.

Pontosan így működik a pisicsengő, amelynek hatására kialakul egy reflex a gyermekben. Így amikor pisilnie kell majd, automatikusan fel fog ébredni. Azonban akár több hétig is eltarthat, mire a gyermek szervezete megtanul valamit – mint felkelni, ha tele a hólyag.

Persze olyan is előfordulhat, hogy a gyerek annyira mélyen alszik, hogy a riasztásra sem ébred fel. Ilyenkor érdemes figyelni és felébreszteni.

Ágybavizelés - van megoldás - carever.hu

Mit ne tegyél, ha a gyermeked ágyba vizel?

Semmiképp se büntesd meg! Ez még nagyobb stresszt fog okozni neki, ami még több ágybavizelést eredményezhet – így még távolabb kerülsz a céltól.

Kezeld odafigyeléssel, szeretettel és megértéssel. A büntetés ebben az esetben sem fog semmi jóra vezetni. Mielőtt a gyermek teljesen ágytiszta lesz, használj vízálló lepedőt és pisicsengőt. Idővel ez segíteni fog elfelejteni a nedves éjszakákat.

A pisicsengőt általában legalább négy-hat hétig kell használni. Amikor a gyermek már három hete egyáltalán nem pisilt be éjszaka, használd még további két hétig, majd hagyd el. Ha újra bepisilne, akkor ismételd meg vele a folyamatot.

Ha ez idő alatt sem történik javulás, akkor érdemes beszélni egy orvossal. A konzultáció előtt készülj fel a következő kérdésekből:

Milyen gyakran van vizelete a gyermeknek napközben és éjszaka?

Milyen gyakran van széklete? Milyen állagú?

Mennyi folyadékot iszik lefekvés előtt?

Történt valami, ami miatt stresszelne a gyermek?

További tippek az ágybavizelés leküzdésére

A pisicsengő rutinszerű használatának megkezdésének időpontját beszéld meg a gyermekeddel. Mutasd meg neki, hogy mire számíthat majd, magyarázd el neki, miért van erre szükség. Sőt, még az éles alkalmazás előtt próbáljátok ki együtt a készüléket, hogy lássa, mire számíthat.

Ágybavizelés - van megoldás - carever.hu

Vezess egy naptárat, hogy figyelemmel tudd kísérni a gyermek fejlődését és a bevizelések gyakoriságát. Ahogy már fentebb említettem, ne büntesd, ha bepisil, inkább jutalmazd meg azért, mert együttműködő.

Ez a szülőktől nagyfokú munkát és elkötelezettséget igényel. Lesznek olyan éjszakák, amikor nem az alvásé a főszerep, de az eszköznek nincsenek mellékhatásai, nem kell gyógyszert alkalmazni és a visszaesés kockázata is alacsony.

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft